Sziasztok!

Az oldal "ütemterve" szerint haladva ma egy hangulatos novellát hoztam:

Kopár lélek

Porhó szállingózott az utcákon, és Lisa aggódva nézett körül a tájon. Sehol sem látott pöfékelő kéményt, néhol egy-egy kopár fa magaslott, és rajtuk hollófekete varjak tanyáztak.
Az idő meglehetősen borús volt, és ha sütött volna a Nap, Lisa akkor is csak az utolsó sugarakat láthatta volna. Felkaptatott egy jeges dombon, és odalenn, a völgyben csodák csodájára egy kis fogadó állt. Lisa arcocskája kipirosodott, úgy érezte, révbe ért. Gyorsan igyekezett le a jeges ösvényen, megszaporázta a lépteit. A csizmája azonban megcsúszott a jégen, és kellemetlen bár, de ő egyszer csak a jégen találta magát. Beütötte a fejét és a kezébe belemartak a jégkristályok.
A szőke lány gyorsan felpattant, utána csak egy aprócska vérfolt hirdette: itt valaki gyorsabban sétált, mint azt kellett volna.
Szőke hajába piszkos hó tapadt, de őt nem érdekelte az sem. Összébb húzta vékony köntösét, majd leért a fogadóhoz.
Aprót csengetett egy kis rézcsengőn. Az ajtó azon nyomban kivágódott, egy kipirult arcú asszonyság lépett ki rajta.
- No jöjjön, kisasszonka, látom, jól átfázott.
Kellemes beszélgetésbe elegyedtek, és a nő rögtön teát főzött illetve kitisztította Lisa sebeit.
- No látod, szívem, még a lavór vizét is elszínezted a véres kis kezeiddel! Jó nagyot eshettél azon a jeges ösvényen!
Az asszonyság intett vékony fiának, aki csöndben elvitte a lavórt, hogy kiöntse. A vacsora is kellemes hangulatban telt, Lisa hosszú útjáról mesélt, és közben jóízűen falatozták a pulykacombot.
Hanem az este megint olyan dolgot hozott, hogy a mi kis hősünknek megrendítő élményben volt része. Az asszonyság lányát holtan találták a kamrában.
Hiába sírt-rítt a fogadó tuljadonosnője a rendőröknek, azok nem nagyon foglalkoztak az üggyel. Lisa lelkében élénken él a dolog, és sajnálta a csonka családot. Vigasztalta naphosszat az asszonyságot, és a fiútestvért is, bánatuk szakadatlan volt. Az asszony hányszor, de hányszor panaszkodott Lisának keserűn:
- Inkább a fiamat vitte volna el a kaszás, Lisa, tudd meg, az a fiú nem sokat dolgozott. De az én drága Florence-m, jaj, milyen szép szalmaszőke haja volt.
A sok panaszt egy idő után Lisa is megunta, úgy döntött, távozik a fogadóból, mert egyre nyomasztóbbá vált neki a légkör. A távozás estéjén melegen megszorította mindenki kezét, de vissza kellett mennie az emeletre, mert sehol sem talált a meleg, rókabőr kesztyűjét.
Átkutatta a saját szobáját, a társalgót, és végül a fiútestvér szobájába tért be. Az a lavor, amiben a kezét áztatták, még mindig ott volt, tele véres vízzel. Akkortájt nem foglalkozott a dologgal, hanem amikor a jeges ösvényen bandukolt újra, akkor értette meg mi történt.
A világtól elzárva, a keserűségtől vezérelve valami olyat tett egy fiú, amit nem szabadott volna... hisz az már nem Lisa vére volt a lavórban...